Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tizenhatodik rész

2016.01.30

Kiismer másokat

„Ülj le, Thranduil, érezd magad otthon!”, mondja neki Radagast élénken gesztikulálva. Apám játékosan mosolyog, majd lehajtja a fejét, hogy be tudjon lépni az ajtón.
Szereti időről időre meglátogatni Radagastot, és bár sokszor úgy tesz, mintha semmi kedve nem lenne elhagyni a palotát, legbelül mindig szívesen indul útnak. Látogatásai néha hosszúak, néha rövidek, ezek során a furcsa kis mágus beszél az állatairól, és elmeséli, miket tett apám utolsó látogatása óta. A király többnyire csendes marad, válaszol, amikor kell, és szívből érdekli, amiket mond, de egyszer elejtett nekem egy megjegyzést arról, hogy az öreg istar fecsegése egészen komikus tud lenni.
Így többnyire Radagast beszél, apám pedig csendesen hallgat.
„Ó, király! Nézd meg magad!”, mondja, kissé ráncolva a homlokát. „Olyan vagy, mint a legfiatalabb tündék, de a szemed! A szemed, Thranduil!”
Apám oldalra billenti a fejét, ahogy keresztbe tett lábakkal ül a fából faragott széken, a nyitott ablak mellett.
„Mi a helyzet a szememmel, Radagast?”, kérdezi halkan. „Mit mondanak neked?”
„Szomorú történeteket”, dünnyögi, és letesz elé két szelet mézes kenyeret. „Szeretném fényesebbnek látni, király.” Leül az asztal másik oldalán lévő kis székre.
„A mosolyom nem elég fényes, Radagast?”, kérdezi, vidámsággal az ajkán.
„A mosolyod elég ragyogó!”, válaszolva a mágus, elégedetlenül, és kicsit bosszúsan. „Amiatt aggódok, amit a szemedben látok, és a lelkedben érzek.” Egy pillanatra szünetet tartott, aztán lassabban folytatta. „Az erdő elsötétül...” Ismét apámra néz. „Ha magaddal hordozod ennek a súlyát, az előbb-utóbb lehúz magával... Aggódom érted”, ismeri be.
Apám néha szinte gyermekien ártatlan tud lenni.
„Kérlek, ne aggódj. Minden rendben van”, mosolyog könnyedén.
Látom őt a szoba másik oldalán, őszintén boldog, és csak az igazat mondja.
„Ó! Jól van, jól van!” Az istar elfogadja a vereséget, egyszerű természete gond nélkül tovasiklik rajta. „Kérlek, edd meg a mézes kenyeret. Külön neked készítettem. Tudom, mennyire szereted őket, jó király.
Apám melegen felkacag.
„De még, mennyire, barátom! Ha nem lennék király, életem minden napját itt tölteném, és ezekből falatoznék,”
Radagast elégedetten nézi apámat, én pedig rámosolygok, jó így látni, ahogy felszabadul a mindennapi terhektől. Úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki tudja, mit rejtenek apám szemei, Radagast is ismeri őket, hiába teljesen más a természete, mint az övé.
Nekidőlök a fának, és nézem, ahogy apám mosolyogva beleharap a kenyérbe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nos.

(Viki, 2016.01.30 20:33)

Első számú szabály. Ha Viki van a közelben, és Viki arról olvas, hogy valaki eszik, akkor általában Vikinek is megkordul a gyomra,akkor is, ha nemsokkal előtte evett. Viki előtt nem tanácsos ételről beszélgetni.(Amúgy nagyon aranyos, és cuki történet :) )