Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tizennegyedik rész

2016.01.30

Meghajlítva, de sosem törve

„Kérlek, Legolas!” Apám a vállamnál fogva megragadott, és kissé durván maga felé fordított. „Kérlek”, könyörgött, szemei érzelmektől csillogtak, szürke vihar tombolt mélyükön. „Nem érted, ion-nín? Nem látsz engem?”, kérdezte, miközben nagy kezét még a vállamon tartotta, hangja kétségbeeséstől remegett. Éreztem, hogy próbál gyengéd lenni, de képtelen volt rá, így továbbra is szorított.
„Nem, apa, nem értem”, mondtam, és keményen a szemébe néztem. Volt ott valami, amit nem igazán tudtam megfejteni, a király egy olyan oldalát, amit még sosem láthattam, olyan mélyen el van temetve a lelkében.
„Nézz, Legolas. Nézz rám, fiam”, könyörgött.
Felnéztem rá, de nem tudtam, mit akar, mit lássak. Kétségbeesett volt, dühös, és remegett, és... valami mást is éreztem.
„Mit kellene látnom, ada? Nem tudom.”
„Engem, ion-nín, azt akarom, hogy engem láss. Igazán nem tudod? Nem látod, milye hibáim vannak?”, kérdezte remegő hangon. „Nem akarom, hogy olyan legyél, mint én... romlott a gonosz időktől, elhidegült a világtól, és a többi, amiket te magad is nagyon jól tudsz!” Enyhén megrázott, szemébe könnyek gyűltek. „Bocsáss meg, fiam, tudom, hogy szenvedsz a kezemtől, szenvedsz a viselkedésemtől és az elvárásaimtól, de nem hagyhatom, hogy te is egy.... ilyenné válj. Számomra épp elég szomorú ez a vég, nem szeretném, hogy osztozz a sorsomban”, mondta az utolsó részt kissé félvállról, s a tekintetében égő láng kialudt. Puha köröket dörzsölt a vállamra, szemét lesütötte. „Te vagy az én egyetlen fényem, világos és ragyogó, és nem szeretném, hogy olyanná válj, mint én. Bocsáss meg, Legolas. Kérlek, bocsáss meg nekem.”
Döbbenetem hatalmas volt és mély, apám szavai a lelkemig hatoltak. Vajon tényleg így látja önmagát? Úgy érzi, kevesebb, rosszabb, halványabb, mint a többiek?
A szemébe nézve most végre megláttam, amiről beszélt, de nem találtam rá szavakat. Apám régi bánata volt ez: csaták, vereségek, a fák pusztulása, ezeket mind úgy érezte, mint személyes kudarcokat. De, apám meggyőződésével ellentétben, láttam, nem tört meg. Láttam, ahogy kérte, de nem volt megtört, csak hihetetlenül hajlott. De nem, nem tört meg.
„Ada, nem úgy látod magad, ahogy én”, mondtam végül, s megfogtam a kezét, és a mellkasomhoz szorítottam őket. „Igen, kissé sötétebb lett a lelked az idő múlásával, és a kiontott vér miatt, és igen, valamelyest durva vagy, éles, halálos és hideg...” Vettem egy mély lélegzetet, miközben próbáltam összeszedni gondolataimat. „De te sokkal jobb vagy, mint bárki, akivel életemben találkoztam, te jelented számomra az egyetlen fényt, és sajnálom, hogy időnként olyan szívtelen vagyok veled.
Mélykék szeme tágra nyílt, és egy magányos könnycsepp gördült le az arcát. Letöröltem a hüvelykujjammal, majd rámosolyogtam.
„Tudom, hogy félsz attól, amit ez a világ tesz velem, de előbb-utóbb mindnyájunknak szembe kell nézni az életünkben lévő sötétséggel.” Megdörzsölte könnyeitől áztatott kezem, majd elengedtem, és köré fontam a karjaim, és magamhoz szorítottam őt. „Ha ez némi megnyugvást ad, apa, tudom, hogy mikor eljön az ideje, egyenesen a karjaidba fogok rohanni, és együtt sírhatjuk ki magunkat, míg Elbereth csillagai fent ragyognak az égen.” Ahogy ezt a lehető legnagyobb komolysággal kimondtam, egy apró nevetés hagyta el ajkait, és fejét a vállamra hajtotta.
Apám a végtelenségig meg tud hajolni, de Arda végtelen évei alatt sosem fog megtörni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:(

(Viki, 2016.01.30 20:20)

Ez annyira megható volt!

Re: :(

(Detti, 2016.01.30 20:53)

Itt látszik meg igazán, mennyire szereti Legolas az apját *-*