Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tizennyolcadik rész

2016.01.30

Kínok között

A körülöttünk dúló csatán kívül nem tudok másra gondolni. Harcolj. Ez volt az egyetlen szó a fejemben, nincs időm másra gondolni, ha akár csak egy pillanatra is lankad a figyelmen, én is meghalok. Harcoltam és előretörtem, ezeket tudtam csak tenni.

Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy harcos elmém lecsillapítsam, és mikor ez megtörtént, gondolataimat pánik töltötte ki.
Hol van az apám?
A csatának vége, de nem láttam őt, mióta elkezdődött, gondolataim túl messzire vándoroltak a hétköznapi dolgokról, és így a királyomról is megfeledkeztem.

„Ada?”, kérdeztem a széltől, lélegzetvisszafojtva. Fordultam jobbra, balra, előre, hátra, de sehol sem láttam őt. „Aran-nín?”
Mindenhol sebesültek voltak, s bár halott kevesebb volt, mint amire számítottam, meg kellett találnom az apámat.
„Nem láttad a királyt?”, kérdezem minden szembejövőtől, többségük nemleges választ ad, esetleg azt, hogy a csata kezdete óta nem látták őt.
Ahogy múlik az idő, egyre kétségbeesettebbé válok, letérdelek minden szőke sindarin tünde mellett, s ár tudom, hogy egyikük sem az, legalább azt szeretném tudni, hogy akár csak egy pillanatra is, de látták-e apámat. A király ezüstszőke hajának képe örökre a fejembe vésődött.
„Legolas?” Sípoló hangot hallok, mire azonnal felnézek, és ekkor meglátom apámat. Szeme tele van félelemmel, és biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan hosszú ideje keres engem, mint én őt, és hozzám hasonlóan mindenáron tudni akarta, hogy életben vagyok-e.
Megkönnyebbülten mosolygok, és kifújom a rég benntartott levegőt. Ahogy ránézek, látom, hogy ugyanezt teszi, és széles mosollyal tesz felém pár lépést, de ez a határozottság rövid életű. Megbotlik, de abban a pillanatban odarohanok hozzá, és egy pillanattal az előtt kapom el, hogy a földre rogyna. Egy emberként feküdtünk le a földre. Körülnézett, és látta, hogy vér és erőszak vette el oly sok tünde örök életét. Fojtott nyögés szalad ki a torkán, kezét a népe felé nyújtotta, ujjai elérik egy férfi sötét haját.
„Atyám...” A szívem szakad meg érte, szeméből fájdalom és bánat sugárzik, s tűzként éget mindkettőnket.
„Bocsáss meg.”, suttogja halkan, de nem tudom, kinek mondja ezt.
Elengedem őt azzal a kezemmel, amelyikkel eddig tartottam, s ránézve piros, sötét folyadékot látok, mint a vörösbor, amit apám annyira szeret.
„Apa?”, kérdezem új rémülettel a szívemben. Szeme találkozik az enyémmel, és fájdalmat látok bennük, túl sok fájdalmat. Nem tudom, hogy a sebei, vagy fiai és leányai sorsa miatt érzi ezt, mert ő mindig azt mondta, népének minden tagját ugyanúgy a gyermekének tekinti, mint engem.
Szemében a kék és szürke némán egybemosódik egy olyan borzalomba, amit csak a csata utáni fájdalom tud okozni, míg végül annyi fájdalom van bennük, hogy alig bírom rajta tartani a pillantásomat. Véres kiáltás tör fel a torkából, belülről marcangolva szét lelkemet.
„Segítség...”, suttogom. „Valaki segítsen, kérem!”
A következő pillanatban a király sikoltozni kezd.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Új rész?

(Alya, 2016.02.16 17:00)

Szia!
Már régóta olvasom ezt a blogot, meg a Taurielről szólót is olvastam. Azt szeretném kérdezni mikor lessz új rész?

Re: Új rész?

(Detti, 2016.02.17 15:18)

Szervusz!
Ma teszem fel az új, és egyben utolsó részeit a fordítás-sorozatnak. Örülök, hogy tetszett az Egy tündelányról is. Kellemes olvasgatást az új fejezetekhez! :)

Na...

(Arassea, 2016.02.14 22:47)

(Ismét) elmaradtam kicsit a olvasással, de most még az én Thranduil-ellenes pici szívem is megszakad....gyógyítsa meg valaki azt a szerencsétlent!

Re: Na...

(Detti, 2016.02.16 16:40)

Határozottan fejlődsz Thranduil-szimpátia terén :D

Oké....

(Viki, 2016.01.30 20:46)

Ez most nem annyira cuki. Ez inkább ijesztő. KI MERÉSZELTE MEGSEBESÍTENI A KIRÁLYT?! ÁLLJON MOST AZONNAL ELÉM, KITÉPEM A SZÍVÉT, MEG A KARJÁT!!!!VIKIMINÁTOR VISSZATÉR, RAAAAAARRRRRR!!!!