Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Itt vagyok, hogy megvédjelek

2016.03.14

   A Bakacsinerdő palotájában egy apró tündeherceg vonaglott és fészkelődött rémképektől kísértett, zavaros álmában. Felnyögött, mikor a rémálmok beférkőztek fiatal, ártatlan elméjébe, és hamarosan riadtan kiáltva felébredt. Zafírkék szeme tágra nyílt, tekintete körbevándorolt a szobán, s bár hamarosan rájött, hogy ez már nem az álmok világa, a feje fölé húzta a paplant, de még így sem érezte magát biztonságban.

   Kényszerítette magát, hogy elfelejtse a rémálmot, igyekezett nem pánikolni, de nem járt sikerrel. Attól félt, ha újra elalszik, az álom visszatér, és ettől a gondolattól nem volt nyugovása.

   Úgy döntött, inkább elhagyja a szobáját, így kimászott az ágyból, és kilépett a folyosóra. Halk koppanások jelezték csak lépteit a néma palotában, s azon tűnődött, hogy ő-e az egyetlen, aki ébren van éjszaka. Gyorsan felszaladt a lépcsőn, hogy eljusson az egyetlen helyre, ahol kényelmet lelhet: az apja szobájához.

   A gyermek nem kopogtatott, túlságosan ijedt volt a rémálom miatt, és mikor berohant a szobába, csak az ajtót hajtotta be maga után. Az apja az ágyban ült, s miközben egy könyvet olvasott, kristálypohárból bort kortyolgatott. Hosszú, szőke haját most nem ékesítette korona, de a bakacsinerdei király még így is elegánsan nézett ki, mindig sugárzott belőle az a jellegzetes királyi méltóság, amire oly büszke volt. Felnézett, mikor egyetlen gyermeke odarohant hozzá, felugrott az ágyra, és odabújt hozzá; ez örvendetes meglepetés volt.

   Thranduil óvatosan letette a serleget és a könyvet, majd a fiára nézett.
- Legolas - dünnyögte -, mi a baj?
A király karcsú ujjaival végigsimított a fiatal herceg szőke haján, közben folyamatosan ringatta őt szeretettel teli, atyai módon.
Legolas közelebb bújt hozzá.
- Rosszat álmodtam. - vallotta be fojtott hangon, kis arcát apja talárjának egyik ráncába fúrta. Thranduil érezte, hogy remeg. - Féltem, ada. - suttogta - És még most is. Ma este nem akarok visszamenni a szobámba.
- Ah, egy rémálom. - Thranduil együtt érzett vele. - Nyugodtan itt maradhatsz éjszakára, tithen-toll-nín (kicsikém). Ne izgulj, itt vagyok, és megvédelek.
- Tudom, mondta Legolas, és halványan elmosolyodott. - Ezért jöttem ide, veled a rossz álmok mindig elmúlnak.

   Thranduil szíve ellágyult fia édes szavaitól, melyeket sosem tudott megunni. Látta, hogy Legolas álmos, ezért erős karjaival óvatosan felemelte őt, és gyönyörű tenor hangján elkezdte énekelni neki a kedvenc altatódalát, hogy álomba ringassa. Legolas ellazult, és élvezte a pillanatot, édesanyja halála óta apja csak ritkán énekelt neki, pedig nagyon szerette hallani a hangját. Thranduil is élvezte ezeket a perceket, s már előre félt a naptól, amikor a kisfiú felnő, s többet nem igényli majd ezt a szeretetet.
- Én kis Legolasom - mormolta a puha, szőke tincsek közé - Ion-nín, mielőtt elalszol, ígérj meg nekem valamit.
Legolas fénylő kék szemmel felnézett rá.
- Igen, ada, bármit - mondta őszintén, de álmosan. Ez a furcsa kérdés felkeltette a kíváncsiságát.
- Ígérd meg, hogy mindig emlékezni fogsz rá, mennyire szeretlek téged.
- .... Ígérem.

 

   Sok évvel később, mikor egyedül ült a szobájában, és a Tanács legutóbbi ülésén írt papírokat nézte át, Thranduil unatkozott. Gyötrelmesen hosszú és unalmas nap volt a mai, s nem akart mást, csak egy pohár vörösbort, s egy pihentető fürdőt, hogy ellazíthassa a merev izmokat, valamint egy nyugodalmas napot. Sajnos, most ezek egyikét sem tehette meg, dolgoznia kellett, és irányítania a királyságot. Nem lenne bölcs dolog, ha a Bakacsinerdő királya néhány órára felhagyna a feladataival.

   Halkan, de sürgetően valaki bekopogott az ajtón, mire a Tündekirály kíváncsian felnézett.
- Gyere be. - mondta egy csipetnyi fáradtsággal a hangjában.
Ha ez egy gárdista, aki egy megoldásra váró feladattal kapcsolatban kér segítséget, vagy a Tanács egyik tagja, aki még több papírt hoz, úgy érezte, meg fog őrülni.

   Az ajtó kinyílt, s Thranduil nagy örömére nem egy tanácstag állt ott, hanem a fia, Legolas. A szokásos, őrjáratok során viselt öltözékében lépett be a szobába, s Thranduil sejtette, hogy nemrég tért vissza, sáros, zöldbarna ruhájából legalábbis ez derült ki. Nem volt meglepődve emiatt, de szerette volna, ha a fia valamivel tisztább öltözetben lép a palotába, hiszen ha már herceg, akkor öltözzön is úgy.

   Mikor meglátta az apja szemében megbúvó rosszallást, Legolas halkan kuncogott, de a nevetés gyorsan abbamaradt, mikor vetett egy pillantást a király sápadt arcára. A kialvatlanság miatt sötét karikák voltak a szeme alatt, és látta, hogy túl sovány, mint aki nem eszik rendesen. Gyakran aggódott az apja miatt, úgy gondolta, túl keményen megdolgoztatja magát a királyság kedvéért.
- Ada - kérdezte -, jól érzed magad?
Ráncok jelentek meg a homlokán, arcvonásain aggódás lett úrrá, s apjának azonnal feltűnt, mennyire felnőtt, és mennyire figyelmessé vált a fia.
- Igen, ion-nín, csak el vagyok foglalva. - Magára erőltetett egy mosolyt a kedvéért, de tudta hogy átlát rajta, s erejéből sem futotta sokra, valamint minden perc késlekedés több munkát jelentett számára. - Miért jöttél? Van valami, amit meg szeretnél beszélni?

   Nyilvánvalóan volt, hiszen Legolas ritkán látogatta meg ok nélkül a nap közepén, hiszen hercegi ügyei őt is eléggé lefoglalták, amit apja tökéletesen megértett. Próbált nem hangosan felsóhajtani, mikor rájött, még csak a nap közepe van, nem pedig éjszaka, mint ahogy gondolta. Az orra alatt elátkozta az összes politikai döntést, és a Tanács ülését.
- Ami azt illeti, igen. - kezdett bele Legolas. - Nemrég kaptam egy levelet Aragorntól.
- És?
- Tömeges mennyiségű ork jött elő Mordorból, és végigportyázták Gondort. A legnagyobb kegyetlenséggel jártak el, kíméletlenül legyilkolták a védtelen lakosokat, bár igazi céljuk az, hogy elfoglalják a Fehér Várost, és a magukénak kiáltsák ki. Szerte az országban zűrzavar uralkodik, s Aragorn attól tart, nem lesz képes sokáig egyedül boldogulni.

   Ezt a témát hallva Thranduil tekintete éles lett, és átható.
- Az emberek apró-cseprő problémái nem ránk tartoznak. - jelentette ki vakmerően, s most már jól tudta, Legolas miért jött meglátogatni őt. - Életük rövid, erejük elenyésző. Azt tanácsolom, ne pazarolj az idődből azokra, és ne aggódj azokért, akik nem érdemlik meg a segítséget.

   Legolas összerezzent, bár sejtette, hogyan fog erre a hírre reagálni az apja. Az emberek iránt érzett keserűsége és bizalmatlansága nem sokat csökkent az évek során. Legolas és Aragorn barátsága mégis virágzott, de ezt apja még annak ellenére sem hagyta jóvá, hogy a férfi Gondor királya. Már egy éve annak, hogy Frodó, a hobbit elpusztította az Egy Gyűrűt, és Aragorn elfoglalta jogos helyét a trónon; s bár emberévekben mérve is még csak rövid ideig uralkodott, ösztönös tehetsége volt hozzá, mint ahogy az Gandalf halála után is kiderült, s megküzdött a feladattal. Bár Arwen, Elrond lánya is az oldalán volt és segítette őt, Aragorn nagy gondban volt, és félt, hogy országa hamarosan orkok fennhatósága alá kerül. A herceg nem akart mást, csak bebizonyítani az apjának, hogy muszáj segítséget nyújtaniuk a barátjának eme vészterhes időkben, s ehhez a legválasztékosabban kellett fogalmaznia. Mindent egy lapra tett fel.
- Az engedélyedet szeretném kérni, hogy Gondorba mehessek. - mondta határozottan. - Nagy segítség lehetek Aragorn számára, és sokat javíthatok a helyzetükön. Segesd, ada (Kérlek, apa).
Thranduil megrázta a fejét, és hosszú, szőke haját a füle mögé tűrte.
- Nem. - jelentette ki. - Nem éri meg veszélybe sodorni magad egy emberért, még akkor se, ha az ember egy király. - Éles tekintete ellágyult, mikor meglátta a gyermeke arcán végigrepülő nyers fájdalmat. - Értsd meg, nem éri meg a kockázatot.

   Legolas egy pillanatra elhallgatott majd mikor megszólalt, hangja halk volt.
- Mi van, ha az az ember a legjobb barátom?

   Thranduil aprót sóhajtott. Tudta, semmi értelme vitatkozni a makacs fiával, de ő is éppoly konok volt, s próbálta Legolast jobb belátásra téríteni.
- A válaszom még mindig nem. Nem akarom, hogy veszélyeztesd magad egy halandó miatt, hányszor kell még elmondanom?!
Legolas kék szeme összeszűkült, mikor rájött, apja nem hátrál meg, és egyre dühösebb lett.
- Beutaztam egész Középföldét négy hobbittal, egy törppel, egy istarral és emberekkel! Mi most a különbség? Szauron elpusztult, és ez a küldetés sokkal biztonságosabb, mint a veszélyek, amikkel a múltban kellett szembenéznem, mert Imladrisba küldtél!
- A Tanács választott ki téged! - kiáltott fel Thranduil visszavágásként. Hirtelen a felszínre emelkedett hírhedt indulata, és Legolas tudta, veszélyes vizekre evezett. - Középfölde érdekében meg kellett semmisíteni a Gyűrűt, de még utána sem voltam biztos benne, hogy megérte a kockázatot. El sem tudod képzelni, mennyire aggódtam, mikor a követek visszatértek a Bakacsinba, és láttam, hogy te nem vagy velük! Majdnem megütöttem Elrondot!

   Fáradtan megrázta a fejét, ahogy elborították az emlékek élete legfélelmetesebb napairól. Sosem beszélt neki arról, milyen nehéz volt neki, mikor útnak indulat a szövetséggel, hogy elpusztítsa a Gyűrűt.
- Miféle kockázat? - Legolas dühös kiabálása betört Thranduil komor gondolatai közé. - Alig érdekel, hogy minden nap kimegyek járőrözni, ahol óriáspókok és orkhordák garázdálkodnak, mégis veszélybe sodrom magam a királyság kedvéért! Sosem beszélsz velem, kivéve ha valamit rosszul csináltam, és sosem segítesz senkinek, hacsak abból nem származik neked is valamiféle hasznod!

   Ahogy a fiára nézett, az ő szép, egyetlen fiára, Thranduil szeme elkerekedett a döbbenettől. Hirtelenjében nem is talált szavakat, amikkel megvédette volna magát. Vajon tényleg ezt gondolja róla az ő féltve őrzött gyermeke? Tényleg nem tudja, menyire törődik vele? Hogy teljes szívéből szereti őt? Hogy azért nem járt folyton a nyakára, mert azt hitte, szüksége van a magánéletre? Hogy a félelem, hogy elveszíti őt, egész életén keresztül végigkísérti?
- Vakon hiszed, hogy egyedül is tökéletesen meg tudok oldani mindent. - mondta Legolas, hangja visszatért a megszokott erősségére. Érzelmek tucatjai rohantak végig az arcán, és küzdött, hogy ne mutasson ki semmit atyja gyötrődőd, megbántott tekintete láttán. Csak egy pillantást vetett a sebre, amit szavaival okozott.
- Ebben az esetben - mondta Thranduil egyre jegesebb hangon -, figyelmezz mások szavaira, még ha olyasvalaki szájából is származnak, aki szerinted nem törődik veled. Nem mész el, Legolas, és ez az utolsó szavam!
- Ada... - próbálkozott újra a herceg, és igyekezett a legjobb érveket felhozni hatalmaskodó apja ellen.
- Ne merj apádnak szólítani! - csattant fel a férfi. - Tanuld meg, hogy nem csak az apád vagyok, hanem a királyod is, akinek engedelmességgel tartozol. Megértetted?
- Nos, ebben az esetben nem a fiadként fogok ellened szegülni, hanem mint a néped egy tagja, aki nem ért egyet a király tisztességtelen és igazságtalan utasításával. Ha nem érted... Ha nem látod, milyen fontos nekem ez a barátság, és ez a küzdelem... Elhallgatott, majd elfordult apjától, kezét ökölbe szorította, hogy fékezze remegését.
- Nem érted? Nem engedhetlek el! Nem tudlak. Legolas, nem mész el! Nem teheted! - Thranduil minden szava egyre hangosabb lett a dühtől, s döbbenettel vegyes bánattal nézte a fiát. Ez már túl sok volt. Túl nagy volt a kockázat, ha elengedi Legolast, hogy Gondorért küzdjön, függetlenül attól, ember, vagy tünde van-e bajban. Oly sok csatával nézett már szembe, s a tudat, hogy egy újabba bocsátkozik, hihetetlenül megrémítette.

   Legolas még mindig nem nézett atyja szemébe.
- Ha továbbra is megtagadod az engedélyt, hogy segítsek egy barátomnak - mondta csendesen -, akkor az áldásod nélkül megyek el. 
Thranduil megmerevedett.
- Egy rövid ideje tartó barátság sokkal fontosabb, mint a saját családod? Mint a biztonságod?
- Néha áldozatot kell hozni másokért.
- Máskor pedig érdemesebb otthon maradni!
- És miért? Saját magam miatt? Miközben a gondori emberek szenvednek? Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen. - mondta Legolas. - Nem fogom. A lehető leghamarabb segíteni fogok Gondor felszabadításában.
- Legolas, esküszöm, ha csak kiteszed a lábad a Bakacsinerdőből, a valák segéljenek, én....
- Ég veled, aran-nín. - mondta a herceg, majd fogta az íját, kiviharzott a szobából, és becsapta maga után az ajtót.
Thranduilnak kedve lett volna visszaparancsolni őt, vagy a folyosón elkapni, és meggyőzni őt a maga igazáról, de csak keserűen lehajtotta a fejét.
Ó, Legolas, gondolta csendben, mit csináltam rosszul?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:)

(Alya, 2016.03.19 12:00)

Egyszerűen szuper volt! Jól sikerült a fordítás!!

Re: :)

(Detti, 2016.03.21 16:03)

Nagyon szépen köszönöm *-*

Halihó!

(Arassea, 2016.03.15 15:43)

Szuper fordítás, mint mindig. Imádom a rebellis Legolast, Thranduilnak meg gyereknevelésből jeles...
Puszillak♡

Re: Halihó!

(Detti, 2016.03.16 22:21)

Szia Aressea!
Köszönöm az elismerést *-*
Hamarosan új novellák tűnnek majd fel a Taurieles blogon, amik már saját munkák, úgyhogy gondoltam, szólok előre is ;)